Cathie Wood tündöklése és bukása?
2021. április 10. írta: Budapest Investment Club

Cathie Wood tündöklése és bukása?

ark_invest.jpg

A cikk eredetileg az Alapblogon jelent meg április 8-án.

141 százalék átlagos hozam, 20,5 milliárd dollár beáramlott tőke. Ezek az időközben sztárbefektetővé avanzsált Cathie Wood és az általa vezetett ARK Invest 2020-as számai. Wood 2014-ben alapította az ARK-t, mely öt aktívan kezelt tematikus ETF-el (Exchange Traded Fund) rendelkezik és ezek közül négy, a top 10 legjobban teljesítő ETF között végzett tavaly az USA-ban.

Wood és az ARK

Cathie Wood 1977-ben a Capital Group-nál kezdte a karrierjét, amely befektetési társaság a kutatásaival és a hosszú távú elemzéseivel vált ismertté. Ennek megfelelően az első elemzését Hong Kong Kínához való visszacsatolásáról írta, amely 1997-ben valósult meg, tehát egy 20 évvel később bekövetkező esemény várható hatását kellett elemezni. Wood erről később úgy nyilatkozott, hogy ez a hosszú távú időhorizont volt az, ami nagyon magával ragadta és ekkor döntötte el, hogy ezzel szeretne foglalkozni. Ezt követte sok év munkatapasztalat elemző közgazdászként, részvény elemzőként, majd portfólió menedzserként. Végül úgy döntött, hogy saját céget kell alapítania azért, hogy kizárólag azzal foglalkozhasson, ami a legjobban érdekli: a hosszú távú gondolkozás és az innováció szerelemgyerekével, azaz diszruptív innovációval (disruptive innovation).

Így, hát megalapította az ARK Investment Management LLC-t, ahova jellemzően különböző területről érkező, 20-as, 30-as éveikben járó fiatalokat vett fel. Nem függetlenül attól, hogy olyan diszruptív innovációt alkalmazó vállalatokba fektetnek, melyek a technológiai fejlesztéseikkel gyökeresen felforgatják azt a világot, amiben ma élünk és várhatóan a jövő nyertesei lesznek. Ebből kifolyólag, kiemelt figyelmet szentelnek az ilyen innovációval foglalkozó vállalatok lokalizálására. Három kritériumnak kell megfelelnie egy innovációnak ahhoz, hogy Wood-ék fontolóra a vegyék a tőkeallokációt. Egyrészt különböző földrészeken és szektorokban is hasznosíthatónak kell lennie, ezáltal kevésbé hat rá a gazdaság ciklikussága és nagyobb aggregált kereslettel lehet kalkulálni.  Másodrészt jelentős költségcsökkenésnek és ezáltal keresletbővülésnek kell lennie a láthatáron. Harmadrészt egyfajta előszobaként kell funkcionálnia a további innovációknak. Az utolsó szempontot egy gyakorlati példával megvilágítva: ha az akkumulátorok terén jelentős innováció következik be, az új lehetőségeket jelenthet a mobiltelefonok, a drónok és az autók piacán is.

A befektetési stratégiájuk fundamentális alapköve, hogy szerintük a történelem legnagyobb technológiai átalakulása elött állunk.

Egy adott innováció hatását mutatja az idő függvényében, Forrás:ARK Invest

Ebből kifolyólag öt fő innovációs területet vizsgálnak mélyrehatóan: energiatárolás, mesterséges intelligencia, robotika, DNS-szekvenálás és a blockchain technológia. Ezen belül pedig tizenhat konkrét technológiai innovációba fektetnek be, mint például: az elektromos járművek, a dolgok internetje, a 3D nyomtatás vagy a fintech.

ARK to the Moon

Az ARK Innovation ETF (ARKK), az alapkezelő legfényesebb gyöngyszeme. 2014-es indulása óta 36 százalékos átlagos éves hozamot ért el, amíg 2020 eleje és 2021 február közepe között – szerénynek semmiképp sem mondható – 190 százalékkal verte agyon a benchmarkjául szolgáló S&P 500-at.

ARKK versus S&P 500, Forrás: TradingView

Az alap legnagyobb kitettsége a Tesla-ban (11%), a Square-ben (6,5%), a Teladoc Health-ben (6,3%) és a Roku-ban (5,4%) van jelenleg. A Teladoc-ot nem számítva ezek voltak 2020-ban is az alap legnagyobb pozíciói, és csak ez a három részvény tavaly átlagosan 371 százalékot emelkedett, nagy mértékben hozzájárulva az ARKK teljesítményéhez.

Nem csak 2020-ban szárnyalt az alap, hanem az idei év első másfél hónapjában is képes volt még 26 százalékot emelkedni és további 4,6 milliárd dollár új tőkét bevonni. A többi általa kezelt ETF-be is egy milliárd dollár feletti beáramlás volt megfigyelhető, így csak idén összesen több, mint 15 milliárd dollárt toltak be a befektetők Cathie Wood alapjaiba.

Az ARK mesés hozama nemcsak a tavalyi, idei év eleji tőkepiaci momentum meglovaglásáról szólt, – amely momentum kitartóan húzta magával felfelé a növekedési részvényeket, a technológiai részvényekkel az élen – hanem a koronavírus által okozott rendkívüli helyzet is nagy szerepet játszott benne. Mégpedig sok olyan innováció fejlődési ütemét évekkel meggyorsította, amikben az ARK is részesedéssel bír, ezáltal ezen cégek árfolyama is kilőtt.

A Wood feje fölött gyülekező felhők

Fontos megemlíteni, hogy az USA-ban bejegyzett ETF-nek jogi kötelessége naponta beszámolni a portfóliójuk alakulásáról, ezáltal az ARK alapjainak összetétele és teljesítménye is elérhető mindenki számára. Az ARK pedig tudatosan rá is játszik erre és emellett podcastekkel, YouTube videókkal, TV interjúkkal igyekszik népszerűsíteni magát. Meglehetősen sikeresen, hiszen Wood-ra rá aggatták a ,,Mama Cathie” nevet, mint a reddites-robinhoodos befektetők anyja. Olyannyira nagy bizalmat kapott Wood a piactól, hogy amikor január 13-án bejelentették, hogy egy új alapot indítanak ARK Space Exploration ETF néven, másnap 8-10 százalékokat emelkedett számos műholddal és űrkutatással foglalkozó cég árfolyama.

A pozitív teljesítmény jó reklámnak bizonyult, hiszen a transzparencia miatt a befektetők öntötték a pénzt, mind az ARK-ba, mind az ARK által vásárolt papírokba. Emiatt az ARKK lett a világ legnagyobb aktívan menedzselt ETF-e, az általa birtokolt részvények pedig látszólag csak felfelé mehettek. Viszont a befolyó pénzeknek – egy ETF esetén – nem mondhat nemet az alapkezelő, be kell fogadnia azt és be kell fektetnie. És hát Wood mibe másba fektette volna, mint a már amúgy is magas árfolyamon forgó részvényeibe?

Az óriási befolyt pénzösszegek pedig sok esetben illikvid, kis kapitalizációjú részvényekbe (5 milliárd dollár alatti) vándoroltak, amelyekben így jelentősen megnőtt az ARK tulajdoni aránya. Jelenleg az általa tulajdonolt 173 vállaltból, 46-ban több, mint 5%, 26 esetben pedig több, mint 10% feletti az ARK tulajdonosi aránya.

Az ARK tökéletes világában azonban változás történt. A koronavírus-járvány végével a gazdaságok újra fognak indulni és a sok felhalmozott megtakarítás fogyasztásként fog lecsapódni. Ez az inflációs félelmek fokozódásához vezetett, ami miatt az amerikai kötvény hozamok emelkedésnek indultak, az amerikai 10 éves államkötvény hozama például 90 bázisponttal került feljebb (hozzá kell tenni ugyan, hogy elég alacsony bázisról). Ez a folyamat rotációt indított be a részvénypiacon. A növekedési (growth) részvényekből az értékalapú (value) részvényekbe kezdett áramolni a tőke, melyek ciklikusságuk okán jobban profitálhatnak a gazdaságok újra indításából.

A részvényekből kiáramló tőke, a growth részvények eséséhez vezetett. Az ARKK pedig több, mint 30 százalékot esett három hét alatt, ami – azon kívül, hogy a későn érkezők szép kis bukókat tudtak összeszedni – már látható tőkekiáramláshoz vezetett.

Az ARK ETF-ek idei teljesítménye, Forrás: WSJ/FactSet

A kiáramlás megindulásával, az ARK a likvidebb, nagyobb kapitalizációjú pozícióit csökkentette, mint az Apple és a Snap Inc. és várhatóan a jövőben is ezeket fogja első sorban likvidálni. Ez azért veszélyes, mert ha a kiáramlás nem áll meg itt – amire a rotáció folytatódásával és a kötvény hozamok emelkedésével nagy esély van – akkor az illikvidebb, kisebb kapitalizációjú részvényekből is el kell adniuk, ami pedig szinte lehetetlen mutatvány anélkül, hogy azok árfolyama össze ne omoljon az ARK súlya alatt. Erre a folyamatra katalizátorként hat a transzparencia is, hiszen, ahogy a felfelé vezető úton is hűséges útitárs volt és vonzotta be a befektetőket, garantáltan lefelé is az lesz. Ez pedig összeomláshoz vezethet, mind az ARK ETF-eit, mind az általa birtokolt részvényeket tekintve.

Vélhetően az ARK stratégiájában abszolút van jövő és sokan egyetértenek azzal, hogy az általuk kiválasztott innovációk tényleg fontosak lesznek a jövőben. Viszont az a tény, hogy ezeknek a cégeknek a nagy része túlértékelt lett és, hogy elkezdődött a piacokon egyfajta kijózanodás ezekből a papírokból, olyan teszt elé állítja az ARK alapjait, melyen lehet, hogy elhasalnak.

 2021.04.08 - Farkas Zsombor

 

 

 

 

 

 

A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

A bejegyzés trackback címe:

https://budapestinvestmentclub.blog.hu/api/trackback/id/tr7616497140

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása