A cikk eredetileg az Alapblogon jelent meg március 11-én.
Ha pár éve – mielőtt beszippantott volna a befektetések világa – azt mondják nekem, hogy gyermekkorunk egyik, ha nem a legjelentősebb játékszerével pénzt is lehet keresni, józanságát megkérdőjelezvén nagyra nyílt szemekkel, felhúzott szemöldökeim kíséretében vetettem volna pillantásom az illetőre. Pedig az igazság, hogy egészen jelentős hozamra is szert lehet tenni e piaci eszköz megfelelő ismereteinek birtokában.
EGYSZERŰ, MÉGIS NAGYSZERŰ
Mára a végtelen módon variálható, egymásra építhető műanyag „építőkockáiról” elhíresült magántulajdonban álló társaság, kezdetben manufakturális fa játékszerek gyártásával és forgalmazásával kezdte meg működését. A 2. világháborút is túlélt, manapság oly sokak által ismert LEGO cégcsoportot a dán származású asztalosmester Ole Kirk Christiansen alapította 1932-ben.
A műanyag építőelemek használata széles körben elterjedt, annak népszerűségét pedig mi sem mutatja jobban, hogy szórakozásban betöltött szerepe mellett már edukációs és művészeti felhasználása is ismert. Mindezek mellett pedig már számos könyv, animációs film és videójáték is jelent meg az óriásvállalat logójával fémjelezve.
LEGO első fa játékszereinek egyike és mai műanyag építőelemekből álló mása; Forrás: brickfinder.net
Az internet közösségépítő erejének, a társadalom egészében lezajló pénzügyi tudatosságnak és a befektetési szemlélet népszerűségének növekedésével egyenes arányban egyre több olyan alternatív befektetési lehetőség jelenik meg, melyekre halandó korábban gondolni sem mert volna. Kezdetben gyűjtök – majd a haszonszerzés céljából befektetni kívánó személyek – rendelkeznek az általuk kedvelt és jól ismert instrumentum jellegzetességeinek ismeretével, így elsősorban ők azok a piaci szereplők, akik részt vehetnek egy kreált, hivatalos szerv felügyelete nélküli másodlagos piac adta árszabási hajszában. Befektetői hajlandósággal rendelkező egyének száma a piacon folyamatosan növekszik, – látva a kecsegtető hozamokat – lehetőséget adva portfoliójuk további diverzifikálására.
ALTERNATÍV BEFEKTETÉS
Mint minden piac esetében, itt is érvényesül az a közgazdaságtani tétel, miszerint a piaci ár meghatározásában jelentős szerepet játszik a kereslet és kínálat alakulása. Az alternatív befektetési eszközök esetében az eredetiségét igazoló tanúsítvány, jellegzetesség, kondíció mind fontos szerepet tölt be az árképzés során.
A LEGO esetében különösképpen a már megbontott csomagolás, olykor viszont a szettet tartalmazó doboz minőségének romlása is árcsökkentő hatást eredményez. Éppen ezért fontos a megfelelő tárolási helyiség kialakítása, ahol befektetésünk minél kevesebb környezeti hatásnak van kitéve.
JOBBAN FÉNYLIK, MINT AZ ARANY
Az online közösségi média felületei, gyűjtök és befektetni kívánkozók számára létrehozott fórumok, és a kirobbanó népszerűségnek örvendő internetes áruházak oldalai (eBay, Amazon és társai) teremtik meg az adás-vétel táptalaját. A termékre befektetési eszközként tekintők számára számos oldal nyújt segítséget e pénzügyi eszköz piacán való eligazodásához. Az egyik, ha nem a legnagyobb népszerűségnek örvendő, a Brickpicker névre keresztelt oldal. Ehhez hasonlóak még a Brickset, BrickFanatics, illetve a BrickEconomy, melyek szintén segítenek lehetőséget teremteni a piaci szereplők közötti párbeszéd kialakítására. Ugyanakkor újdonságokról, kifutó szettekről számolnak be, néhányuk pedig az eddig megjelent több mint 17 ezer szett és közel 13 ezer mini-figura árainak monitorozásával próbálnak naprakészséget biztosítani olvasóik számára.

Egyes években megjelent LEGO szettek és mini-figurák; Forrás: Brickset.com; saját szerkesztés
Egy kutatás keretében végzet számítások és modellezések alapján, a vizsgált 1987 és 2015 közötti időszakban a LEGO, mint befektetés túlszárnyalt számos amerikai részvényt, kötvényt, de még az államkincstárjegyet és az aranyat is. A tanulmány szerzői, Victoria Dobrynskaya és Julia Kishilova által megalkotott LEGO index alapján tanúbizonyságot vehetünk, hogy ezen befektetési forma, mintegy éves átlagos 11 százalékos hozam (8 százalékos reálhozam) elérésére is képes.

LEGO és az USA-ban jelentős indexek alakulása (1987-2015); Forrás: LEGO – The Toy of Smart Investors
ELENGEDHETETLEN ISMERETEK

Ezeréves Sólyom 2007 vs 2017; Forrás: Brickhello.com
Bármilyen eszközről is legyen szó a befektetések világában, a kellő ismeretek megléte nélkül nem lehetünk eredményesek. Különösképpen igaz ez a LEGO esetében, hiszen befektetési döntésünk meghozatala előtt szükséges, hogy otthonosan érezzük magunkat a megannyi szett és mini-figura világában.A sokak által ismert Star Wars univerzum témájával is gyárt termékeket a LEGO. Az egyik legnépszerűbb, a filmekből is ismert Han Solo kapitány Ezeréves Sólymáról mintázott (Millenium Falcon) szettjük. A legnagyobb méretű „Ultimate Collector’s” széria alá tartozó szett először 2007-ben jelent meg, ezt követően pedig 3 évig volt elérhető a piacon.

Millenium Falcon UCS (2007 és 2017) kiskereskedelmi ára megjelenéskor; Forrás: Brickhello.com
2017-ben egy ráncfelvarráson átesett változat került a piacra, mely előreláthatólag 2021 közepéig lesz elérhető kiskereskedelmi forgalmazásban. Jelentősebb áremelkedés a termék vissza-vonultatását követő időszakban várható, azonban a megjelenés óta hatalmas népszerűségnek örvendő szett jelenleg nehezen található meg az üzletek polcain.
Hiánycikkbeli mivoltából, illetve a visszavonultatás közeledtével enyhe áremelkedés már most érzékelhető. A még hivatalos forgalmazásban álló terméket számos esetben már csak a kereskedelmi ára felett ajánlják eladásra.
Millenium Falcon UCS 2017 árának várható alakulása; Forrás: Brickeconomy.com
Az új modell megjelenése láthatóan esést idézett elő a 2007-es társának másodlagos piaci árában, mely az idő előrehaladtával konszolidálódott.
Elődje jelenleg 2000 és 3000 amerikai dollár közötti áron mozog, ezzel eredeti árához képest mintegy 400-600 százalékos felértékelődést eredményezve.
Millenium Falcon UCS 2007 árának alakulása; Forrás: Brickeconomy.com
A valaha legdrágábban eladott Ezeréves Sólyom 3200 százalékkal magasabb, 16 ezer dolláros áron talált új gazdára, mely elsősorban a kiemelkedően jó állapotának volt köszönhető.
IDŐ ÉS ENERGIA
Mielőtt azt gondolnánk, hogy megtaláltuk az egyik legbiztonságosabb és egyben legjövedelmezőbb befektetési formát, ne feledkezzünk meg arról a hatalmas ismeretanyagról, ami a piacon való eligazodáshoz szükséges.
Számolnunk kell a LEGO szakszerű tárolásából adódó pluszköltségekkel, ezen felül pedig minden sikeresen létrejött tranzakció után a kereskedésre szolgáló oldalak többsége jutalékot számít fel, a hirdetés jogáért pedig sok esetben előfizetésre van szükségünk.
Ugyanakkor nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy az eszköz piaci likviditása jelentősen alulmarad más pénzügyi instrumentumokkal szemben.
Érdemesebb inkább portfoliónk diverzifikálásának céljából lesni és lecsapni a hamarosan visszavonuló szettekre, minthogy fő bevételi forrásként tekintsünk e befektetési formára. Az igazán merészek az általuk kedvesnek vélt termékekből duplán is vásárolhatnak, így esélyt adva maguknak egy újabb kedves hobbi felfedezésére. A hosszas, verejtékes összeszereléssel töltött órák után pedig otthonunk különböző szegleteiben elhelyezve gyönyörködhetünk munkánk eredményében.
2021.03.11 - Hodosi Márk
(Címlapkép forrása: Izac Petereson)
A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!