A videójátékok kedvelői által piedesztálra emelt, ám a szélesebb közönség számára kevésbé ismert CD Project Red nagyon hamar vált az iparág legkedveltebb vállalatából az egyik leggyűlöltebbé. 2012-ben bejelentették a Cyberpunk 2077-et, amire eleinte nem sok figyelem irányult, de az utóbbi években hatalmas hype kezdte körül övezni a játékot. Ez óhatatlanul hatalmas elvárásokat is generált a fejlesztőkkel szemben, ami majdnem a Lengyel cég vesztét okozta. Akár csak Pókembernek, nekik is szükségük lett volna egy bölcs nagybácsira, aki figyelmezteti őket, hogy a nagy hype-al nagy felelősség jár.
A varsói székhelyű céget két videójáték kereskedő Michał Kiciński és Marcin Iwiński alapította 1994-ben, melynek a CD Project nevet adták. A lengyel piac rendkívül hasonlított a magyaréhoz, lévén, hogy mindkét ország gazdaságát jelentősen befolyásolta a közel 40 évnyi szovjet diktatúra. Akkoriban egy számítógép birtoklása hatalmas luxusnak számított, amin, ha valaki még játszani is szeretett volna, további akadályt jelentett, hogy a szoftverek legális beszerzése szinte lehetetlen volt. A helyzet a Szovjetunió összeomlása után sem fordult jobbra és a kalóz játékok piaca továbbra is virágzott. Gimnazistaként többek között a két alapító is másolt játékok árusításával kereste a zsebpénzét.
Az első szoftverekre vonatkozó szerzői jogi törvényt 1994-ben fogadta el a lengyel törvényhozás, de a helyzet továbbra is változatlan maradt. Mai árra számítva egy körülbelül 6000 Ft-os játékot a bolhapiacon még mindig az eredeti ár töredékéért, nagyjából 1000 Ft-ért lehetett beszerezni. Ebből a közegből érkezve Kiciński és Iwiński is jól tudta, hogy nincs az a törvény vagy másolásvédelem, ami visszafogná a kalózok ténykedését, ezért másképp közelítették meg a problémát. A volt Szovjet tagállamokban az oroszon kívül nem nagyon volt lehetőség más nyelvet tanulni viszont a nagyobb nyugati játékok mind angol nyelven jelentek meg. Ebből jött az ötlet, hogy elkezdik a játékokat lokalizálni. Ezek a kiadások a lengyelen kívül más nyelvet nem tartalmazna elkerülve ezzel, hogy átszivárogjanak más piacokra. Habár a taktika sikeresnek bizonyult ez még kevés volt ahhoz, hogy felvegyék a feketepiaccal a harcot.
A fordítás mellett elkezdték a lemezek dobozát plusz tartalmakkal megpakolni. Első ilyen próbálkozásuk a Baldur’s Gate kiadása volt, amiben a lemez mellett helyet kapott egy zenei CD, egy pergamenre rajzolt térkép, amit viaszpecséttel zártak le és egy lengyelre fordított Dungeons and Dragons szabálykönyv. Ugyan a másolt verziót az eredeti ár feléért lehetett beszerezni, aki a legális változat mellett döntött, az az alapcsomag áráért egy kvázi gyűjtői kiadás tulajdonosává válhatott. Iwiński és Kiciński úgy számoltak, hogy nagyjából 3000 eladott példány után térülnek meg a költségeik, ami azért számított egy erősen optimista becslésnek, mert eddig egy játékból sem adtak még el 1-2 ezernél többet.
A kis lengyel kiadó mindenét feltette erre a merész lépésre, amiről utólag elmondható, hogy kiváló döntésnek bizonyult. A megrendelések az egekbe szöktek és már a megjelenés napján 18 000 darabot sikerült eladniuk a játékból. Az anyagi sikerből származó hatalmas bevétel mellett többek között olyan nagy stúdiók is felfigyeltek a cégre, mint a Microsoft vagy az Atari. A sikereken felbuzdulva Iwiński-ék, úgy látták, ideje belevágniuk egy régi nagy álmukba: a videójáték-fejlesztésbe is. 2002-ben így került megalapításra a cég ezen divíziója, amit CD Project Red-re kereszteltek.
A nagy lehetőség akkor adatott meg számukra, mikor az amerikai Interplay megbízta őket, hogy készítsék el az általuk fejlesztett Baldur’s Gate: Dark Alliance PC-s változatát. Viszont az Interplay ekkoriban pénzügyi nehézségekkel küzdött, így végül kénytelenek voltak elkaszálni a projektet. A CDPR kapott a lehetőségen és úgy döntöttek, hogy a Baldur’s Gate forráskódját felhasználva elkészítik saját szerepjátékukat. Így született meg Andrzej Sapkowski regényei alapján készült játékuk, a The Witcher. (Szintén ezen regények alapján készült az itthon Vaják néven futó Netflixes sorozat is Henry Cavill főszererplésével) Elsőre ez talán furcsa döntésnek tűnt lévén, hogy Sapkowski regényei Lengyelországon kívül nem voltak igazán ismertek, de saját hazájában a neve egyet jelentett a minőséggel és legalább akkora elismerés övezte az írót, mint a Gyűrűk Ura trilógia megalkotóját, Tolkient.
Az akkori szerepjátékok főként angolszász környezetben játszódtak, ahol a játékosok bátor lovagok és kalandorok bőrébe bújva küzdhettek meg sárkányokkal és egyéb mitikus lényekkel. Ezzel szemben a Witcher a szláv mondavilág rejtelmeibe vezette be a játékosokat, ami egy rendkívül egyedi és üdítően új élményt kínált a számukra. Habár koránt sem volt hibátlan, a kritikusok nagyon jól fogadták és az eladások terén is jól teljesített, így nem volt kérdés, hogy érkezik a folytatás.
A tőzsdére lepés
A Witcher PC-s verziójának kiadásáért felelős Atari, úgy gondolta, hogy érdemes lenne konzolokra is kiadni a játékot. Ennek fejlesztésére komoly összeget fizettek a lengyel csapatnak, de addigra ők már belekezdtek a második és a harmadik rész készítésébe is. Érezték, hogy erre már nem maradt kapacitásuk, ezért a fejlesztést végül kiadták a francia White Screen Games-nek, ám ők rendre alul múlták a CDPR várakozásait. Ez végül odáig fajult, hogy a kiadást elkaszálták, ami egyúttal azt is jelentette, hogy minden erre elköltött pénzt vissza kellett fizetniük az Atarinak. Ha ez nem lett volna elég, még a 2008-as gazdasági világválság is beütött, ami a csőd szélére taszította a vállalatot. Iwiński-ék viszont tartották magukat ahhoz, hogy ha le is kell húzniuk a rolót, a kreatív szabadságukból akkor sem adnak.
Egyetlen lehetőségük a tőzsdére lépés maradt. A bejegyzést követően elkezdtek özönleni a potenciális befektetők, amik közül egyedül az Optimus S.A. adott olyan ajánlatot, ami számukra is megfelelő volt. Az ügylet keretében az Optimus 2010. májusában felvásárolta a CDP Investment (a CD Project holding cége) részvényeinek 100 százalékát, ezzel a két cég fúzióra lépett. Ám az eredetileg informatikai perifériákat árusító Optimust sem kímélte a válság, így ezen üzletágát megszüntetve az egyetlen jövedelemtermelő részlege a CD Project maradt. Ebből az okból kifolyólag hamar brand váltáson esett át a cég és 2011-től már CD Projekt RED S.A (CDR) néven forogtak a vállalat papírjai.
Az első nagy tőzsdei elismerésre nem is kellett nagyon sokat várniuk. 2018. márciusában bekerült a 20 legnagyobb varsói tőzsdén jegyzett céget tartalmazó indexbe, a WIG20-ba. Ezt követően a részvény szárnyra kapott és közel 2 év alatt kicsivel több, mint 300 százalékot emelkedett az árfolyama a 2020-as csúcsáig. Azóta viszont koránt sem ilyen derűs a kép. Jelenleg 240 PLN (nagyjából 64$) egy darab részvény ára, ami a csúcshoz képest 46,19 százalékos visszaesést jelent. Ez a drasztikus zuhanás pedig egyetlen címre vezethető vissza, ami a Cyberpunk 2077.
A Witcher valódi sikere
Ahhoz, hogy megértsük mi vezethetett ehhez a nagy összeomláshoz vissza kell kicsit utaznunk az időben egészen 2015-ig. Ez volt ugyanis az az év, mikor a stúdió kiadta legnagyobb dobását, a The Wicher 3: Wild Hunt-ot. Tőzsdére lépésének köszönhetően nem csak megmenekült a cég a csődtől, de jelentős anyagi forrásra is szert tett vele, ami megadta számukra a lehetőséget, hogy elkészítsék addigi leggrandiózusabb projektjüket. Ríviai Geralt történetének harmadik részéhez elképesztő mennyiségű embert vett fel a cég, akik éjt nappallá téve dolgoztak a játék történetén és világán. A siker természetesen nem maradt el. A megjelenést követően szinte azonnal letarolta a piacot és több, mint 800 díjat zsebelt be.
Ezt követte még további két kiegészítő, melyek minőségéből fikarcnyit sem adtak lejjebb. Ám a játékosközösség feltétlen tiszteletét elsősorban nem a játék grafikájával, történetével vagy hangulatával érdemelték ki, hanem a hozzáállásukkal. Tudniillik megjelenéskor a játék rengetek technikai hibától szenvedett. A lengyel csapat ekkor, viszont olyat tett, amire a nagyobb konkurens kiadók nem szoktak különösebb figyelmet fordítani. Megjavították. De nem csak szimplán befoltozták a hibákat, hanem odafigyelve a játékosok visszajelzéseire, számos egyéb elemet is átdolgoztak, hogy az élmény még inkább tökéletes legyen. Ez volt az a tett, amivel a CD Project Red elnyerte a játékosközösség feltétlen bizalmát.
You’re breathtaking!
2012-ben a cég bejelentette, hogy a Witcher széria mellett dolgozik egy sci-fi kalandon is, a Cyberpunk 2077-en. A bejelentést sok évnyi csend követte, mivel a stúdió minden erejét a Witcher 3-ra fókuszálta. Legközelebb 2018-ban hallatott magáról a játék egy másfél perces előzetes keretében, amit a júniusi E3 konferencián mutattak be. Ezt követte két hónapra rá egy 45 perces játékmenetet bemutató videó, aminek köszönhetően már jobban körvonalazódott, hogy végtére mire is lehet majd számítani.
Az igazi hype vonat nagyjából ezután kapcsolt gőzerőre. A szaksajtó olyan szinten felkapta a játékot, hogy hetente több tucat cikk jelent meg a játékról, anélkül, hogy bárminemű plusz információt is közöltek volna a fejlesztők. A kiadót sem kellett azért félteni, a marketing gépezetet ők is rendesen beindították. A közösségi médiában előszeretettel hintettek el minimális információmorzsákat, számos nyereményjátékot és versenyt hirdettek meg a témában, illetve elindították a Night City Wire nevű videósorozatukat is, amiben főként a játék világáról osztottak meg újabbnál újabb infókat és képsorokat.
A valóságos PR atombombát a 2019-es E3-on dobták le, amikor egy újabb kedvcsináló keretében bejelentették a megjelenési dátumot. Na nem ez okozta az ámulatot, hanem az, hogy az előzetes végén felfedték, hogy az internet koronázatlan királya, Keanu Reeves fogja alakítani a játék egyik legfontosabb karakterét, Johny Silverhand-et. Kiválóbb időzítéssel ezt be sem jelenthették volna, tekintve, hogy az internet Keanu imádata pont akkoriban tetőzött. Ugyanezen a konferencián hagyta el Reeves száját az ikonikus „You’re breathtaking!” (vagyis TE vagy lélegzetelállító!) kijelentés is, ami sokáig rengeteg meme forrásaként szolgált, ezzel is a Cyberpunk malmára hajtva a vizet. Úgy tűnt a CDPR sci-fi kalandja tuti siker lesz, ami még a Witcher 3 eredményein is képes lesz túltenni, ám amint azt már tudjuk, sajnos nem egészen így történt.
(Keanu Reeves, ahogy éppen a közönségből bekiabálónak mondja, hogy „You’re breathtaking!” Forrás: Gettyimages)
Gyülekező viharfelhők
Az első komolyabb intőjel 2020. januárjában látott napvilágot, amikor a kiadó egy Twitter posztban jelentette be, hogy nem fogják tudni tartani a márciusi megjelenést. Ezt követte júniusban egy újabb bejelentés, majd amire már senki nem számított, októberben harmadjára is elhalasztották a játékot. Ez részben azért is volt meglepő, mivel nem sokkal előtte közölték, hogy már aranylemezre került a játék, ami lényegében azt jelenti, hogy elkészült és készen áll a sorozatgyártásra. A túlfűtött hangulatot az is jól jellemezte, hogy a harmadik halasztást követően néhány dühös és csalódott rajongó halálos fenyegetéseket küldött név szerint a fejlesztőknek címezve.
A megjelenéshez közeledve egy újabb probléma is felütötte a fejét, amit az iparban csak úgy neveznek, hogy „crunch”. Ez lényegében annyit jelent, hogy a kiadó vagy a fejlesztő csapat elrendeli a kötelező túlórázást az alkalmazottai számára, amihez sajnálatos módon sok stúdió fordul, hogy tartani tudják a kiszabott dátumot. Az eset pikantériáját itt az adta, hogy a CD Project Red nyilvánosan kijelentette, hogy ők semmiképpen nem fognak crunch-ot elrendelni, ám végül mégis átálltak a 6 napos munkahetekre.
(Piros körökben látható a halasztásokra adott reakció, míg a kék téglalap a crunch hírére adott tőzsdei reakciót mutatja. Forrás: TradingView)
Az ábrán piros ellipszisekkel jeleztem azokat az időszakokat, mikor a vállalat a halasztásokat bejelentette. Jól látható, hogy az első alkalomnál a hirtelen zuhanást egy gyors visszapattanás követte. A megjelenés későbbre tolása nem számít ritkaságnak ebben az iparágban, ezért a pillanatnyi csalódást gyorsan kiheverték a befektetők. A második halasztásnál a vírushelyzetre való tekintettel már sokkal megértőbbek voltak. Látható ugyan, hogy az előző záráshoz képest másnap lejjebb nyitott az árfolyam, de a nap végére sikerült pluszban zárnia a papírnak. Október elején, mikor épp csak kezdett magához térni a szeptemberi eladási hullámból a részvény, napvilágot láttak a kötelező túlóráról szóló hírek, ami ismét lejtmenetbe taszította az árfolyamot (kék téglalappal jelölt rész). Erre érkezett a hónap végén az újabb halasztás híre is, amiből már sokkal lassabban éledt fel az árfolyam.
Ironikusan a legfontosabb intőjelnek volt a legkisebb visszhangja. Megjelenés előtt a kritikusoknak szoktak mintapéldányokat küldeni, hogy előre megírhassák a kritikáikat. Alapesetben a kritika írója választhatja meg melyik platformon szeretné tesztelni az adott játékot, viszont a Cyberpunk esetében az előző generációs konzolokon (PlayStation 4, Xbox One) nem volt lehetőségük kipróbálni. A megjelenés előtti jó pontszámok is ennek voltak köszönhetőek, mivel csak PC-n és új generációs konzolon teszteltek az újságírók.
A katasztrofális megjelenés
December 10-én eljött a sokak által várt nap. Végre valóban megjelent a Cyberpunk 2077, ám sokak öröme hamar átcsapott mélységes csalódásba. Ugyan a PC-s és az új generációs gépeken sem futott hibátlanul a játék, de a korábbi konzolokon egyenesen játszhatatlan volt. Elképesztően lassan töltöttek be a textúrák, a játék folyton szakadozott az alacsony képkockafrissítés miatt és mindezt megkoronázták a gyakori összeomlások. Érezhető volt, hogy alig foglalkoztak ezekkel a verziókkal.
A dühös vásárlók természetesen rögtön követelték vissza a pénzüket, amire a kiadó csupán annyit felelt, hogy ezzel forduljanak a Sony-hoz, illetve a Microsoft-hoz. Ezzel az volt a probléma, hogy a Sony esetében saját pénzvisszafizetési politikájuk van, így például aki már letöltötte a játékot, az nem volt jogosult pénzvisszatérítésre. Emiatt a vásárlók dühe átterjedt a Sonyra is, ami odáig vezetett, hogy három nap múlva kérdés nélkül elkezdték visszatéríteni a játék árát és ezzel párhuzamosan a digitális kínálatából is leszedték a Cyberpunk 2077-et.
(A CDR árfolyamának alakulás. Kék négyzetben a Cyberpunk megjelenésétől láthatjuk az árfolyamot napjainkig. Forrás: TradingView)
Az ábrán a kék téglalapban jól látszik, hogy a decemberi megjelenést követően beszakadt az árfolyam. Pár nap leforgása alatt 440-ről 280 PLN alá zuhant a részvény ára, ami nagyjából 36 százalékos esést jelent. Többek között a Bloomberg is cikkezett róla, hogy a tulajok 1 milliárd dollárt vesztettek a Cyberpunk 2077-en, utalva ezzel is a részvény értékének csökkenésére. Tűzoltás gyanánt gyorsan nyilvánosságra is hozták, – konkrét költségadatok nélkül – hogy már a megjelenés napján megtérült a játék minden költsége, ám a befektetők megnyugtatására ez messze nem volt elég. Sokkal jobban aggasztotta őket, hogy mennyi pénzt kell majd visszafizetnie a cégnek az elégedetlen vásárlók számára. A helyzetet tovább rontotta, hogy egy New York-i ügyvédi iroda pert is indított a cég ellen, a fogyasztók és a befektetők szándékos megtévesztésének vádjával.
Januárban ugyan látható egy kisebb kiugrás, ami elsőre érthetetlennek tűnik, de természetesen erre is van magyarázat: Elon Musk. A Tesla és a SpaceX mögött álló zseni egy Twitter posztban közölte, hogy az új Tesla Model S-en elfut majd a Cyberpunk 2077 és a játék dizájnját is dicsérő szavakkal illette. Ahogyan az egy Elon Musk tweetnél lenni szokott, itt is megugrott az árfolyam, de ez csupán átmeneti helyzet volt és szinte azonnal visszaállt a csökkenőpályára.
Hiába álltak neki a fejlesztők azonnal a javítócsomagok készítésének, a cég integritásán ejtett csorbát mindmáig nem tudták kiköszörülni.
Tudnak-e ismételni a lengyelek?
„20 évbe telik, hogy kiépítsd a hírneved és csupán 5 percbe, hogy teljesen lerombold azt.”
Ez az idézet Warren Buffett-től származik, amiről úgy vélem, hogy tökéletesen jellemzi az előállt helyzetet. A CD Project egyértelműen túlvállalta magát azzal, hogy minden platformra meg akarta jeleníti a játékát. Pénzügyi szempontból persze érthető döntés volt, de valószínűleg sokkal jobban jártak volna, ha csak PC-re és az új konzolokra koncentrálnak. Azóta persze számos javítócsomag érkezett, így már PlayStation 4-en és Xbox One-on is élvezhető a játék, de a katasztrófa már megtörtént. A stúdió elvesztette a vásárlói feltétlen bizalmát. Ez pedig olyan súlyos dolog, ami komolyan rányomhatja a bélyegét a cég jövőjére.
Ugyanakkor, ha van csapat, aki helyre tudja hozni a történteket, az a CD Project, elég csak a Witcher 3-ra gondolni. Sokan máig a világ egyik legjobb videójátékaként tartják számon, pedig megjelenéskor az is katasztrofális állapotban volt, igaz, közel sem ennyire. Őszintén remélem, hogy pár év múlva már a Cyberpunk-ot is úgy emlegetjük majd, mint a zsáner egyik kiemelkedő tagját és mindenki csak a lehengerlő történetére és a magába szippantó atmoszférájára fog emlékezni. Egy biztos: Iwińskiék számára az igazán kemény munka még csak most kezdődik.
Győri Benedek
2021.04.12.
(A címlapon a játékban választható férfi főhős alap kinézete látható. Forrás: cyberpunk.net)
A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!